Interjú Feledy Bontonddal
Akárhány óránk volt aznap a Toldy Ferenc Gimnáziumban, tanítás után néhányan mindig felsétáltunk a Várba. Az öreg, sokszor ammónia-szagban lebegő falépcsőn másztunk fel a Hilton szálloda tövéig. A hotel korábban egy jezsuita gimnáziumnak is otthont adott. Annyi minden megváltozik a szemünkben, ha nem csak átfutunk rajta, hanem elidőzünk, többször visszatérünk. Megtanultunk a korunk és lelkesedésünk ellenére némi alázatot magunkba szívni és kérdezni, tisztelni, szemlélődni. Korokat, idegen irányzatokat, furcsa művészeket. A jogi egyetem sem szólt másról számomra, mint a segédtudományokról. Filozófia, kriminológia, közgazdaságtan, szociológia… Ezután a nemzetközi kapcsolatok természetes folytatása volt a szememben a kihalt polihisztor-műfaj gyenge utánzásának, ez volt még a legjobb választás. Brüsszel, Bordeaux, Aix-en-Pronvence, Berlin, Dijon: városok, ahol sok-sok évet töltöttem összesen. Hazajönni pedig nem más, mint misszió. Sose hittem volna, hogy Adynak igazat adok, de még sokat kell szántani itt, a magyar ugaron.
A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium lakói hasonló neveltetésből, keresztény iskolákból érkeznek, és értékrendjük megőrzése, hitük ápolása az egyetemi éveik alatt is elsődleges marad számukra. Szerinted milyen hatása, jelentősége van a keresztény fiatalok életére az értékrend őrzésének, ápolásának?
Nem egyszerű meggyőződés, hanem hosszú évek tapasztalata is bizonyította számunkra, hogy csak egy értékközösség képes a valódi, fenntartható közösség megteremtésére. A hagyományok őrzése mellett sikerül az értékvilágunkat fejleszteni, csiszolni; úgy is mondhatnám, hogy változó időkben alkalmazni, és abban értelmezni. Ez utóbbi elengedhetetlen akkor, ha fiatalokkal szeretnénk dolgozni. Pusztán a hagyományok, a múlt iránti tisztelet kevés; a jövőben alkalmazható és orientációs pontként szolgáló tapasztalatot jelent számunkra az értékközösség.
Milyennek látod a vallásos neveltetésből érkező fiatalokat a kortársaikhoz képest?
Igazság szerint a Szakkollégium nemcsak keresztény gimnáziumokból felvételiztet, hanem a világ minden pontjáról: a vallásközi párbeszéd számunkra ugyanolyan fontos, mint a magunk értékvilága. Ez utóbbi mégis akkor tud igazán körvonalazódni, ha kap összehasonlítási alapot. Ezért kínai, muszlim és mindenféle más hallgatók is kapnak helyet nálunk. Azok a magyar fiatalok, akik többnyire, de nem kizárólagosan vallásos neveltetésből érkeznek hozzánk, éppen ezért nagyobb nyitottsággal rendelkeznek. Mire a tízszeres túljelentkezésből kiválasztjuk a bejutókat, ők is rájönnek, hogy hova jelentkeznek. Nálunk nem lehet be- és elzárkózni, itt mindig zajlik a dialógus, halkan vagy hangosabban, de folyamatosan. Sok más egyetemista közegben látjuk az ellenkezőjét, az önmegerősítő-önbezáró kisebb klikkeket, mi pedig épp azon dolgozunk, hogy ezek között hidakat teremtsünk.
A Ciszterencia az előadásmód tekintetében a TED stílust képviseli. Mit kedvelsz a TED-műfajban?
Az igazi rajongás azoknál a TED előadásoknál kap el, amikor pusztán a szavak ereje le tud nyűgözni, segédeszközök és adatok nélkül. Ez pedig mindig személyes történetet, azon keresztül pedig hitelességet jelent. Örömmel veszem, hogy rám ragad az előadó hite az ő missziójában, és az előadás után 1-2 napig bőven szeretek az üzenettel kelni és feküdni, megrágni az életemhez képest azt, amit hallottam.
Ajánlanál egy általad különösen kedvelt TED-előadást?
A személyes kedvencem – bár nem szeretek ilyet kijelölni – a csecsenföldi elrabolt francia segélymunkás előadása a humanitárius szolgálat elképesztő kihívásáról, amelyet egy élet-halál küzdelembe csomagolt személyes történetben mesél el. Szerintem nagyon erős történet ez arról, hogy milyen papírvékony a civilizáció határa, mennyire kel fel bennünk egyik pillanatban Lucifer, máskor pedig váltunk emberséges arcra…
A Ciszterencia idén a fehéren-feketén kulcsszó köré szerveződik, utalva azokra az értékekre, amelyek kívül esnek a semlegesnek mondható szürkeségen, és életünk azon területeire, amelyeket képviselünk, amelyekért felelősséget vállalunk. A te életedben mi fekete-fehér?
A fekete-fehér a külpolitikai érdeklődésemben ritkábban alkalmazható, ott éppen azt keresem, hogy a lefeketefehérített üzenet mögött mi a greyscale, ezért nem a szakmai, hanem a magánéletemben látok ilyen területet. Egyértelműen a család az, ami tiszta fehér, legalábbis nagyon törekszünk arra feleségemmel, hogy mind a szűk, mind a tág család – és szerencsére ez is elég nagy J – priorizált helyen legyen az életünkben. Ha pedig a feketére kellene példát mondanom, akkor a szellemi tespedés, passzivitás, érdektelenség, tautológia és hasonló dolgok jutnak az eszembe, amelyek azonnal felbosszantanak, legyen szó hallgatóról, vitapartnerről vagy üzletfélről.